Scrapbook – Kreatív őrület nászajándékba

Az a helyzet, hogy én kevés alkalommal szavazok a saját készítésű nászajándék mellett, mert több csalódást keltő meglepetést láttam már, mint valóban jól sikerültet. Ez nagyjából igaz a saját dekorációs elemekre is, mindig aggódva figyelem, ha a pár saját maga szeretné a dekorációt megoldani. Hozzáteszem, hogy azért általában túlizgulom ezt a témát, sokan ugyanis elképesztő kézügyességgel bírnak (nem úgy, mint én) és éppen ezért a következő bejegyzésben felülírom a saját szabályaimat, vagyis bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretné a friss házasokat egy  saját kezűleg készített és életre szóló emlékkel meglepni.scrapbook-hazasodnal-com-01

Itt van ugyanis ez a scrapbook őrület. Évek óta tart már a nagyvilágban, de a zenitjéhez sem közelit kis hazánkban. Mostanában több olyan esküvőm is volt, ahol ezt a különleges eszközt használták emlékkönyvként, fotó albumként, a pár ebben mesélte el a saját történetét, a barátok scrapbookot adtak a közös múlt felidézésére és sorolhatnám. Minden alkalommal különleges és elképesztően ötletes scrapbookokkal találkoztam, ezért kezdem az elején. Annak aki nem tudná.

MI IS AZ  A SCRAPBOOK?

A scrapbook egy angol összetett szó, papírfecni-könyvet jelent, de ehelyett inkább az angol szót illetve az emlékalbum, élményalbum, kreatív album kifejezéseket használjuk. Tulajdonképpen ez a szó olyan speciális fényképalbumokat és ezek összeállításának folyamatát jelenti, ahol a képek mellé írott kommentárt, tárgyi emlékeket, látványos kiegészítőket mellékelünk, és különféle hobbitechnikákat vonultatunk fel.

scrapbook-hazasodnal-com-02

A scrapbook készítés valójában egyfajta kollázstechnikát jelent. A célja az, hogy segítsen plasztikussá és bárki számára szerethetővé, érthetővé tenni egy életélményt a későbbi olvasó számára. Annyira népszerű lett már ez a technika, hogy könyveket,  szakújságokat,  online-tanfolyamokat, blogokat, klubbokat és oktatóvideókat//  tanfolyamokat is ezerszámra találhatnak azok, akiket megérint ez a kreatív alkotófolyamat.

MIT ÉRDEMES HOZZÁ BESZEREZNI?

A hagyományos, tehát papíralapú technikát akár 2-3 db scrapbookpapírral és egy hozzájuk illő fotókartonnal is el lehet kezdeni. Egy egyszerű vátlozatnál például:

  • albumrascrapbook-hazasodnal-com-03
  • néhány fényképre
  • félbevágott scrapbookpapírra
  • díszítőelemekre, amik különféle anyagokból készülhetnek: fából, fémből, papírból, textilből, vagy akár madártollból. Használhatunk gombokat, szalagokat, chipboardokat (karton díszeket), gyöngyöket, csipkéket.scrapbook-hazasodnal-com-04
  • fotókra (amit kis szegéllyel egyszínű kartonra ragasztunk, a maradék papírokból pedig díszítőelemeket várgunk ki, hogy ráírjuk a személyes kommentárokat) lesz szükségetek.

scrapbook-hazasodnal-com-05

Ez, a ragasztókkal és a fényképelőhívással együtt kb. 1500-1600 Ft-os költség.  Maga a késztetés a lényeg, hogy alkossunk, hogy egy egyszerű képnél, vagy írásnál komplexebb, vagyis 360 fokos élményt adjunk. Élményt egy album formába zártan. A papírok, hozzávalók fokozatosan kerülnek beszerzésre, egy ollóval és ragasztóval is pótolhatatlan scrapbook-csodákra képes az ember. A technika elsajátítása ugyanolyan  tanulási folyamat, mint mondjuk az írás, olvasás vagy bármilyen hobbi műfaj. Festhetünk is, tintázhatunk, bélyegezhetünk vagy rajzolhatunk, firkálhatunk. Fontosak a kommentárok is, ezek, a fotóval együtt adják vissza azt az emléket, azt a hangulatot, amit meg szeretnénk örökíteni. Egy album nem attól lesz értékes, és szerethető, ha minél több drága hozzávalót, különleges és csili-vili alapanyagot használ fel benne a készítő, hanem, hogy átsejlik rajta a készítője kreativitása, egyénisége. A dizájn és a látványos hatáskeltés megtanulható bárki számára, de a humor, a szívszorító gondolatok, vagy éppen a vicces, sokatmondó üzenetek már csak azoknak jönnek, akik valóban személyeset, maradandót és eredetit szeretnének alkotni.

scrapbook-hazasodnal-com-06

Az interneten ma már minden megtalálható ezzel a témával kapcsolatban a kezdéshez, a továbbhaladáshoz és az inspirálódáshoz egyaránt. Sokan mondják azt, akik már készítettek ilyet, vagy akiknek van scrapbook a kezük ügyében, hogy olyan, mintha életre kelne az összes fontos élményük, az életük legfontosabb emlékei. Valójában ez a fotóalbum felturbózott változata, némi napló utóhatással egyesítve.

És most következzen egy fantasztikus youtube video példaként, ízelítőnek: ilyen egy különleges esküvői scrapbook. tele emlékkel, tele élménnyel, tele kreativitással.  Jó szórakozást, jó scrapbookozást!:)

Hol tudjátok beszerezni a kellékeket?  Hol inspirálódhattok? Küldöm a nem teljes listát, kezdőknek és haladüknak egyaránt!

scrapbookfellow.hu //scrapbook.com// etsy.com // scrapbookwebaruhaz.hu// MadebyNőicsizma

scrapbook-hazasodnal-com-07

Madarász Zsuzsi

Olvassátok Madarász Zsuzsi hasonlóan érdekes cikkeit: http://greenwedding.blog.hu/

Cikk forrása: http://greenwedding.blog.hu/2016/09/19/scrapbook_kreativ_orulet_naszajandekba

Köszönjük, hogy megteszed!

Ez az űrlap arra szolgál, hogy elküld nekünk a véleményedet. Hiba, észrevétel, javaslat és építő jellegű kritika esetén KÖSZÖNJÜK az őszinteségedet!

Sending

© Házasodnál 2018 - Készítette: repyx.com

Log in with your credentials

or    

Forgot your details?